Fate Stay Night - Saber Alter és Archer



A Fate Stay Night eredetileg egy 2004-es visuel novel játékon alapuló story, amit 2006-ban olyan jól sikerült átültetni sorozattá, hogy azóta is folyamatosan készülnek hozzá az előzmény sorozatok, a filmek és az alternatív befejezések a jobbnál jobb figurákról nem is beszélve.


Nagy előnye a Fate univerzumnak, hogy az összes fő- és mellékszereplő jelleme nagyon kidolgozott, emellett annyira összetett a történet, hogy egy 24 részes animébe igazán bele se fért. A hangulatkeltő betétdalok az openingekkel együtt olyan fülbemászóak, hogy a mai napig vissza-visszahallgatom őket.

Miről is szól a FSN? A Szent Grál kiérdemléséről, ami bármilyen kívánságot képes teljesíteni. A Grál azonban csak annak a kiválasztottnak jelenik meg, aki méltó hozzá, vagyis legyőzi a többi őt kereső mágust. Bizonyos időközönként van itt az ideje a Grál megjelenésének. Ekkor hét kiválasztott mágus megidéz egy szolgát magának, akik harcolnak egymással a megszerzéséért. A szolgák hajdan élt hősök, félistenek, hódítók, varázslók vagyis nagy emberek lelkei, akik erejükkel, eszükkel támogatják mesterüket. Számukra a halál nem kihívás hiszen már meghaltak, igazából ők csak lelkek, akik a megidézőjük jóvoltából újra testet tudnak ölteni. A mágus általában egy hozzáhasonló természetű szolgát idéz meg. A hét mágus hét különböző kasztú szolgát tud szólítani: kardforgatót (Saber), íjászt (Archer), orrgyilkost (Assasin), varázslót (Caster), tomboló erőembert (Berserker), lovast (Rider), lándzsa forgatót (Lancer). Hogy a többi mágus ne jöjjön rá ki az ellenfél szolgája csak a kasztjuk megnevezéseit használják a szolgák neveiként, mert a valódi névből következtetni lehetne az illető szolga gyengeségére. Eredetileg ez egy békés viadal volt és a mesterek megöléséről szó sem volt, de ami egyszer elkezdődött... A Grál egy asztrál test és csak egy szolga tudja megérinteni és ezért az a cél, hogy a sajátjukon kívül az összes többi szolgát eltüntessék, a szolgák mind nagyon erősek, viszont szolga nem létezhet mester nélkül, ezért a mesterek könnyebb célpontok, így manapság a szolgának védenie is kell a mesterét.

A mi Grál Háborúnk az előző végével nyit. A 10 évvel ezelőtt lezajlott Grál Háborúban annyira eldurvultak a dolgok, hogy egy egész városrész leégett. Mindenki meghalt kivéve egyetlen fiút, a mi főhősünket Emiya Shirou-t, akit egy szomorú tekintetű úr ment meg és aztán örökbe is fogadja. A gyerek azóta középiskolába jár, íjászkodik, dolgokat javít meg és a bűntudata miatt, hogy csak ő élt túl egy ekkora katasztrófát, úgy érzi mások megsegítése miatt él. Fél éve meghalt nevelő apja, aki elárulta neki, hogy mágus volt és fiára bízza életcélját, az önzetlen segítségnyújtást. (A nevelő apa történetét lásd az előzmény story-ban a Fate/Zero-ban. Emiyának a története kicsit idealisztikusabb és pozitívabb, mint apjáé, ami felnőttesebb és realisztikusabb hangvételű, tele az élet csalódásaival.) Shiro-nak sikerül megidéznie egy szolgát miközben az életét védi egy másiktól, így lesz az ő testőre és szolgája Saber. A szolga hasonlít mesterére, így a Saber kasztú szolga, eredeti nevén Artúr(ia) király(nő) is egy naivan nemes lelkű idealista, de erélyes és erős harcos, aki még Shiro-t is edzi, a fiú kérésére.


Akkor lássuk Saberről készült figurát. Sokat gondolkodtam rajta melyik Saberről akarok figurát, mert  Good Smile Company-nak van 4 egész jól sikerült figurája: a klasszikus Triumphant Excalibur Saber FSN-ból, a Motored Cuirassier Saber a Zeroból, Saber Lily Unlimited Codes játékból és a Vortigern verzió a Grand Orderből, ami tavaly decemberben kapott filmet. Ez utóbbit szinte rögtön kizártam, mert ahogy nem látszik a szeme az nálam már kizáró tényező volt. (Ki lehet állítani szemfedő nélkül is, de valahogy úgyis olyan lelketlen. Saber hős és nem antihős, nem illik hozzá ez a lelketlen démon, még ha meg is fertőzik a játékban.) Sokat nézem a figuráim arcait. Kb. a szemükbe nézek, mintha kommunikálni akarnék velük. A motorosnál is inkább a motor tetszik, mint Saber, így ő is kiesett. Saber Lily arca pedig valahogy nem felel meg a mai technikai elvárásoknak, így róla is letettem. A excaliburost még leértékelésen lehet, hogy most is megvenném, mert ő az igazi klasszikus Saber, bár barátnőmnek megvan így sokat látom.


Az én választottam Saber Alter lett az Alter gyártásában. Érdekes módon tetszik, pedig az alternatív Saber változatok nem szoktak bejönni csak a klasszikus, de ahogy nincs rajta páncél olyan nőcisebb lett, ami tetszik. Gyakorlatilag ő is a gonosz lélekkel megfertőzött Vortigern verzióhoz hasonló, hiszen mindkét figura a Grand Orderből való, ahol kifordultak magukból a Grál Háborúk és egyik anomália követi a másikat. Csakhogy ezen a figurán nincs rajta az a csúf páncél és szabadon hagyja érvényesülni ezt a gyönyörű királynői ruhát, ami csak úgy lobog a szélben. Káprázatos! Imádom a szoknyáját, az ezüst mintát, a csizmáját és a boleró ujját! Eleinte azért bizonytalan voltam, mert Alter drágább gyártó, mint GSC és Saber Alter szemével nem voltam megelégedve (ahogy Vortigenével se), de most már egészen hozzá szoktam, sőt! Már azt mondom a sárga szemet kiemeli a kék ruhája. És az a nézés! Brrr! Micsoda belevaló nő! Igazi démoni Femme fatale!



Saber nem volt túl fotogén a világos bőrével és a kék ruhával. Se déli napsütésbe, se délutáni homályban, de élőben kárpótol a látvány. Többféleképpen kiállítható, mert dress verzióban adták ki idén februárban. Vagyis van hozzá pótfelsőtest és plusz kar. Nekem a legjobban karddal együtt tetszik a legfodrosabb boleróval, de kiállítható lenne kard nélkül ezzel a fodros ujjal, úgy hogy a bal keze az arcához közelit / a haját igazítja hátra. Illetve ugyanebben a hajigazgató pózban szűk ujjakkal is kiállítható. A ruhán csodás kelta növénymotívum fut végig a széleken, a nyakpánt és a boleró szélein apró fekete csipke és festés sehol nem ment ki a ruhára vagy a bőrre. Igazi műgonddal készített mestermű! Az ujjain lévő körmök finom rózsaszín lakkot kaptak, hogy illjen a porcelánfehér bőrhöz. A kis masnik a ruha ujján és a csizmán lehelet vékonyak, ahogy Saber hajfürtjei is. A hajának részletei nagyon szépek, főleg a hajfonata, aminek a végén egy fekete masni van. A csizma lakkozásán megcsillanó fény vonzza a szemet, mintha valódi csizma lenne. A ruha hátkivágásában érvényesülő lapockák íve is szépen kidolgozott. A kard külön szót érdemel. Alapvetően fekete a kard piros mintával, de az éle liláskék, ami lent a hegyénél áttetszővé válik. Egy kis lyukba kell beleilleszteni a hegyet a talpazaton és a kéz már könnyen megtartja. Nekem szerencsére nem esik könnyen ki, de mást már hallottam panaszkodni, hogy nem marad a helyén. A kardon lévő piros minta kiemelése és a ruhával való kontraszt végett, a talpazat is piros szint kapott, ami végeredményben úgy néz ki, mintha véres harc utáni kövezeten állna.



És hogy ki Archer? Ez a FSN legnagyobb nyílt titka, de nem akarom senki élvezetét elvenni, aki még nem látta ugorjon a következő bekezdésre! Ő egy szerethető, gőgös íjász, aki kardforgatónak képzeli magát a példaképe miatt. Archerről a 2006-os sorozatban nem tudunk meg sokat, csak annyit, hogy ellenérzései vannak a mestere és Shirou között kötött szövetségnek és legszívesebben megölné a fiút. Mivel az első sorozat Saber történetét viszi végig Archerről az ő titkos technikájáról elnevezett filmből és sorozatban tudhatunk meg többet, az Unlimited Blade Worksben.Vigyázat a sorozat egy másik Archer előtörténetével vonta össze, így csak a Shirou és Archer közti összecsapásra érdemes koncentrálni. És akkor most lerántom a leplet: Archer nem más, mint Shirou felnőtt énje. Bizony! Bár mesterének azt mondja, elvesztette az emlékeit, annak ellenére ő nagyon is emlékszik, csak nem akarja a lányt összezavarni. Az a nyugalom, ami Archeren nem egyszer mutatkozik, azt jelzi ő már tudja mi fog történni. A fiatal Shirou kéri Sabert, hogy tanítsa harcolni. Nos a mangába sokkal jobban megerősödik, és a haja is megőszül egy csatában, amivel jobban kezd hasonlítani Archerre; valamint a fegyverük is ugyanaz. Nem egyszer tapasztalhatjuk, hogy Archer nem igazán szívleli saját fiatal, naiv énjét. Ennek azaz oka, hogy fiatalon még hős akart lenni, aki másokat segít, amíg nem tudta pontosan mivel is jár ez. Most viszont tele van a hócipője az örökös újjászületésből, és harcokból; ezért utálja magát.


Archer figurája szintén egy varjálható figura az Alter kiadásában. Az Altair sorozaton belül adták ki, mint Natsumét, ami az Alter férfi figuráinak csoportja. Többféleképpen kiállítható: a feje cserélhető a megszokott morcos harcos fej az alap, illetve van egy fiatalkori is. Aztán a fegyverei is váltogathatóak: van egyszer az ikonikus dupla kard és megkapta az íjat is. Az ő arckifejezésének visszaadásával jobban megvagyok elégedve, mint Saber-ével. A homlokráncolása és az a kis szájbiggyesztése nagyon eltalált. A napbarnította bőr és fehér haj fotogénebbé teszi, mint a habbőrű Saber-t. A piros szerkó színátmenetei is nagyon eltaláltak a fekete tónussal. A felsőtestén a hasizma is jól kivehető, de nem arcpirítóan feltűnően. A bakancsán a fémbetét és apró szegecsek, mintha valódi fémből lennének olyan jól megvan festve és árnyékolva, ahogy a nadrág pántjai is elképesztőek. Minden részlet a helyén, sehol egy festék elfolyás vagy hasonló. Egyedüli hibája, ami sajnos Saber Alteré is, hogy a fej és a karok illesztése nagyon passzentos. Az ember félve feszegeti és inkább kicsit hajszárítozza, hogy engedjen a műanyag. Szerencsére pont 1/7-es méretarányú, mint Saber Alter és még egymásnak háttal is kiállíthatóak, mint egy csapat. A színeik is komplementer színek és Saber kardján lévő piros minta még megy is Archerhez. Pont jó páros! Csak ajánlani tudom mindenkinek az Alter, de még a GoodSmile Company Fate figuráit is!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A figurák gyűjtéséről- figurák típusai, beszerzésük, egyéb tudnivalók

Wedding series II. - Saber 10th Royal Dress ver.

Sailor Moon figurák